2016. augusztus 1., hétfő

2016. augusztusi előrejelzés: Az irányváltások hónapja

Ha augusztus, akkor napsütés, forróság és némi -keményebb munka előtti- feltöltődés. A csillagok is segíteni fognak nekünk ebben, mert a hónap elején kapunk egy kis energiafröccsöt a Marstól & az Újholdtól, majd összegzést, újraértékelést a Szaturnusztól & a Teliholdtól, és végül egy kis lassítást és alkalmazkodást a Merkúrtól & a Vénusztól. 


Augusztus 2-án a Mars a Nyilasba lép és Újhold lesz az Oroszlánban, ami egy rendkívül dinamikus állás. Ugyan a Mars egész addig nem megy teljes gőzzel, amíg el nem éri azt a pontot, ahonnan hetekkel ezelőtt hátráló mozgásba kezdett (a hónap végén), terveink lassanként mégis beindulnak. Mert ez az állás az Újholddal kiegészülve egy kis megújulást, lelkesedést, kíváncsiságot hoz, hogy az új távlatok felé kancsintgathassunk.

Augusztus 5-én a Vénusz a Szűzbe lép. Ezzel a lelki hangsúly mások támogatására, alkalmazkodásra és a belső rendre, saját értékrendünkre kerül. Ha életmódváltást tervezünk, ennek különösen kedvez ez az időszak; pl. fogyókúrák, léböjtkúrák, edzések megkezdésére. Illetve egészségügyi problémáinkra is könnyebben találunk most megoldást.

Augusztus 13-án a Szaturnusz előrefelé indul. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy milyen eddig még nyitott kérdéseket sikerült az elmúlt 2 hónapban tisztázni magunkban, illetve helyére tennünk az életünkben. A régi fejezetet itt végleg lezárhatjuk, hogy elkezdjük megírni az újat.

Augusztus 18-án Telihold lesz a nagy reformátor, a Vízöntő jegyében. Az ő energiája mindig kreativitásunkra, egyéniségünkre és embertársainkhoz való viszonyulásunkra hívja fel figyelmünket. Felmerülhet tehát bennünk a kérdés, hogy valójában mennyi elismerésre van szüksége Egónknak, vagy hogy jelenleg elégedettek vagyunk-e saját kreatív teljesítményünkkel. Célunk vajon másoknak (a társadalom elvárásainak) vagy saját igényünknek felel meg jobban?

Augusztus 22-én megkezdődik a Szűz hava, azaz a nyár utolsó szakasza. Ez az aratás időszaka és felkészülés az őszre, mely egyfajta révbe érés, s az eddigi munkánk és mások munkája (!) iránti alázatot kell erősítse. A Mars bolygó ezen a napon is igen hangsúlyos lesz, mivel visszaér a retrográd mozgása előtti ponthoz ezzel visszanyerve teljes erejét.

Augusztus 30-án a Vénusz átlép a Mérlegbe és ugyanezen a napon a Merkúr ismét hátráló mozgásba kezd.
A Vénusz a Mérlegben igazán elemében van, (hisz hazatér,) vagyis itt a nőiség és esztétika bolygója jól „kiélheti” a kapcsolatok ápolására vontakozó energiáit, diplomáciai érzékét és a harmónia iránti törekvéseit is. Az emberek közötti empátia pedig ezáltal jelentősen megnövekedhet, azonban ezt némileg gátolhatják kommunikációs gátak (félreértések) a retrográdba forduló Merkúr miatt. Ugyanis energiája inkább az elmúlt időszak tanulságaira világít rá. Ezen hatás idején érdemes odafigyelni, milyen témák köszönnek vissza a múltból, hogy azokat meg tudjuk emészteni és esetlegesen új irányt tudjunk venni. Azonban fontos döntésekkel, terveink kivitelezésével és különösképp a szerződéskötésekkel várjunk még a retrográd időszak végéig. Ugyanígy közlekedési fennakadások is sűrűbben előfordulhatnak, legyünk a szokottnál sokkal óvatosabbak.

Legyen feltöltődéssel teli az augusztusotok!
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése